Szexforradalom

A szexuális forradalom vajon "véletlen" történt?

A neomaltúziánusok vezérei az elmúlt 150 év történelmében:
Francis Galton, Marie Stopes, David Rockefeller, Bill Gates.

"A szexuális forradalom vajon ’véletlen’ történt?" Ezt a kérdést tette fel a fiatal angol blogger, Miri Anne Finch, miután kezébe került a "The Case Against The Sexual Revolution" (Cambridge 2022) című feminista tájékoztató, amely megállapítja a következőket:

„És amikor egy olyan jelentős történelmi eseményről van szó, mint a szexuális forradalom - amelyet senki sem tervezett, sőt, még csak nem is látott előre...”
Egy ilyen „jelentős történelmi esemény” tehát, mint a szexuális forradalom, „senki által nem tervezett vagy akár csak előre látott”, egyszóval a véletlen műve? Miri Finch utánanézett a dolognak, és egészen más következtetésre jutott. 2022 nyarán Miri A.F. blogján az alábbi bejegyzést tette közzé, amelyben bemutatja, hogy a szexuális forradalom nem „véletlen” és nem is „csak úgy megtörtént.” Finch szerint azt állítani, hogy baleset volt, olyan nevetséges, mintha azt mondanánk, hogy „egy tornádó végig söpört egy roncstelepen, és ’véletlenül’ összeszerelt egy Boeing 747-est.”

Hozzászólását változtatás nélkül közöljük, ezért a hangsúly inkább Nagy-Britannián van. Ugyanakkor a német anyanyelvű országokban is megírható, csak az érintett személyek és szervezetek nevei változnának, és az események időben kissé eltolódnának. A lábjegyzeteket némileg rendszereztük, és további linkekkel egészítettük ki. Egy ponton pedig egy szükségesnek tűnő megjegyzést beillesztettünk a szövegbe, és ezt meg is jelöltük.

Amit Finch idéz, az mindenki által szabadon ellenőrizhető, kivéve a beillesztett megjegyzésben említett pontot. A napvilágra kerülő forgatókönyv megerősíti a fiatal blogger központi állítását. Hozzá kell tenni, hogy az általa leírt neomaltúziánus mozgalom - ezt a kifejezést a szerző csak közvetve érinti, amikor megemlíti, hogy a Brit Eugenikai Társaságot ma Galton Intézetnek hívják - a 19. század végi szociáldarwinizmusra vezethető vissza, amelynek alapítója Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére volt.

Der Good Club (Jó Klub)

Finch néhány kijelentése megcáfolhatatlan. Abból indul ki, hogy bizonyos erők több mint száz éve hatást akarnak gyakorolni arra, hogy kinek szabad élni és kinek nem, ebben teljesen igaza van. Eközben kétségtelenül figyelembe kell venni azt, hogy a tettesek - hála Istennek - nem mindenhatók. De a hatalmuk nagyon-nagyon nagy, mert a hálózatuk már régi, és az idők folyamán erősödni és finomodni tudott. Végső soron ez hatalmi kérdés. Befolyásuk és generációkon átívelő munkájuk, azért vált lehetségessé, mert érdekérvényesítésről és hatalombővítésről van szó, és ebben az USA-ra támaszkodnak, és „megbékéltek” a parlamentáris-képviseleti demokráciával. Látszatra tiszteletben tartják és támogatják, így elkerülve az egyébként mindent veszélyeztető konfliktust (mit tehetne egy maroknyi erős család a nép ellen?), de valójában nagyon is korlátozzák, semlegesítik, vagy oligarchizálják a háttérben működő informális hálózattal - anélkül, hogy ez a külvilág számára látható lenne. Tehát számos buktatója van ezeknek a köröknek. Az egyik buktató az esetleges belső viszálykodás, a másik az állandó veszély, hogy a láthatatlan szálak láthatóvá válnak, és a lakosság tudomást szerez róluk. Mivel a hatalom valójában az emberek kezében van, nemcsak, hogy folyamatosan akadályozni fogják a dolgokat, hanem akár véget is vethetnek a játéknak. Annak érdekében, hogy a láthatatlanok ne váljanak láthatóvá, fizetett zsoldosok serege dolgozik a médiában, a szervezetekben és az intézményekben, amelyek közül jó néhányat, egészen a legfontosabbakig, közvetlenül e hatalmi körök alapítottak, vagy legalábbis ezek befolyása alatt vannak a pénzen keresztül.

Der Club of Rome und das Kind als Bedrohung (1968) (A Római Klub és a gyermek, mint fenyegetés (1968))

A lelepleződés veszélye a korona álpandémia során vált nyilvánvalóvá. Ezzel szemben volt némi ellenállás, így a színfalak mögé is be kellett nézni. Ki szolgáltatta a hamis képeket és a túlzó hamis jelentéseket Kínából? Ki döntött úgy, hogy ezeket a médiákban terjeszti? Kik és hogyan befolyásolták kormányaink döntéseit? Ki nem hajlandó a mai napig érdeklődni, hogyan történhetett ez meg, és ki a felelős érte? Ki a WHO második legnagyobb adományozója, akinek a világjárvány kezdetén vörös szőnyeget gördítettek Berlinbe és Brüsszelbe, és akinek ajkára tapadt az ember, hogy az ő szájából hallja a „vakcinából” álló „megváltást”, amelyről aztán kiderült, hogy előre nem látható, súlyos mellékhatásokkal járó genetikai manipuláció? Azok, akik vették a fáradtságot, hogy kicsit alaposabban körülnézzenek, már korán megállapították, hogy a legfontosabb döntéshozók, akár intézmények, akár magánszemélyek, pénzügyi kapcsolatban, sőt függőségi viszonyban állnak a Jó Klubbal, a féltucatnyi leggazdagabb szűk köre, köztük - központi helyen - a Rockefellerek, akik a népesség megtizedelésének neomaltúziánus programja mellett kötelezték el magukat. Finch nem említi a Good Clubot, de David Rockefeller, annak egyik mozgatórugója igen. Még egy utalás elengedhetetlen a közelmúlt fejleményei miatt: a szociáldarwinisták erősen rasszista alapgondolata a második világháború után már nem volt igazolható, ezért azóta eredeti értelmében elvetették, és helyébe egy „okos”, puha változat lépett; a természetvédelem, amelyből környezetvédelem, végül klímavédelem lett. Finch nem foglalkozik ezzel a szemponttal. Az összefüggések és az összefonódások ugyanazok, ismét a Rockefellerek az első helyen (gondoljunk csak a Római Klubra), minden erőfeszítés nélkül megtalálhatók, ha valaki egy kis időt szán rá. A lényeg: ki veszi a fáradságot? Ebben rejlik a tárgyalt körök ütőkártyája. Aki a fontos médiát irányítja, az irányítja a közvéleményt. És ez ellenőrzött, ehhez nem férhet komoly kétség. Meg kell még említeni, hogy a népességnövekedés még csak nem is vezetett azokhoz a katasztrófákhoz, amelyeket 1968 óta az említett körök a közvéleményre gyakorolt súlyos befolyás révén, sok ember fejébe belevertek . A neomaltúziánus Római Klub előrejelzései szerint a világnak már 30 évvel ezelőtt el kellett volna pusztulnia. Ennek éppen az ellenkezője történt. Bár a népesség több, mint kétszeresére nőtt és a világon több, mint 35 éve nem volt éhínség. Ötven évvel ezelőtt ez még hihetetlennek számított. A népességnövekedés vége közeleg. A világnak csak néhány olyan területe van, ahol még mindig születések útján történik növekedés. Ez így van a Szaharától délre fekvő Afrikában és egyes országokban. A statisztikai növekedés nagyrészt a hosszabb várható élettartamnak köszönhető. A nyugati nemzetek, valamint Dél-Korea, az 1970-es évek kezdetétől haldokló nemzetek. A statisztikai látszat, beleértve a német nyelvű világot is, csalóka a fent említett magasabb várható élettartam és mindenekelőtt a tömeges bevándorlás miatt. A német, francia, olasz és angol népek, sőt az összes nyugati nép, körülbelül 1973 óta egyre gyorsabb ütemben elöregszik. A kínai népesség az 1980-as évek második felétől fogy, és tömeges öregedéstől szenved. India népessége 2019-ben a regenerációs pont alá esett. Ez a nevetséges kicsi elit kör, aki az emberiség maradékát lehetséges fenyegetésnek tekinti, de legalábbis azon a véleményen van, hogy azok felett gyámkodnia kellene, nem hagyja magát a tények által befolyásolni. Miri Anne Finch talán azért is találkozott ezzel a kérdéssel, mivel korábban felfüggesztették a Twitteren, mert állítólag „Covid 19 valótlanságot terjesztett”, és ezért lett éberebb. De most térjünk rá Finch szövegére:

A szexuális forradalom „véletlen” történt?

A szexuális forradalom nem volt véletlen, de a fent idézett feminista propagandaíróval ellentétben, én tényleg bizonyítékokkal fogom alátámasztani az állításaimat, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatom, hogy a megjegyzéseimet „összeesküvés-elméletnek” bélyegzik, ahogyan mindent „összeesküvés-elméletnek” neveznek, amint valaki elkezdi az érveit idézetekkel és tényekkel alátámasztani, ahelyett, hogy esztelen téves szlogeneket és a Cosmopolitan magazin „bölcsességeit” papolná.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan és miért következett be a szexuális forradalom, először is meg kell vizsgálnunk azokat a tényezőket, amelyek lehetővé tették a liberális szexuális attitűdöket.

A legfontosabb tényező természetesen a megbízható és legális születésszabályozás lehetősége volt, amely az 1960-as években hirtelen elérhetővé vált. Ez történt a fogamzásgátló tabletta 1964-es bevezetésével (már 1961 óta elérhető volt, de csak a házas nők számára) és az abortusz 1967-es legalizálásával.

Mivel a fogamzásgátlás nem volt megbízható, az abortusz pedig tiltott volt, a szexualitás elválaszthatatlanul összekapcsolódott a lehetséges gyermeknemzéssel. Az általános szexuális attitűdök tehát konzervatívak voltak, és a stabil kapcsolatokra, különösen a házaspárokra korlátozódtak.

A terhességtől való félelem és szó szoros értelmében „a baba megtartása” volt a legfontosabb tényező, amely meghatározta a legtöbb nő hozzáállását a férfiakkal való intim kapcsolatokhoz.

Mindez a tabletta bevezetésével megváltozott.

A tabletta nem „véletlenül” jött létre - nem egy tudományos „roncstornádó” eredménye volt, hanem 1950 óta az elit által finanszírozott, intenzív kutatások folytak a terhességet megakadályozó „csodapirulára”.

Ezt a kutatást Margaret Sanger, Amerika legsikeresebb és legelterjedtebb születésszabályozó szervezetének, a Planned Parenthood alapítója irányította.

Bár gyakran a nők jogainak és a reproduktív szabadságjogoknak a bajnokaként ünneplik, az igazság Margaret Sangerről meglehetősen kellemetlen. Sanger buzgó rasszista eugenikus volt, aki kapcsolatban állt a Ku Klux Klánnal[1], és a születésszabályozás támogatásának kevés köze volt a nők felszabadításához, sokkal inkább a „társadalom megtisztításához”. Ő maga 1921-ben így nyilatkozott: „A születésszabályozásnak végső soron egy tisztább fajhoz kell vezetnie[2]”.

Hogy még jobban tisztázzuk Sanger hozzáállását a nemzéshez és a szüléshez, olvassuk el ezt a bekezdést A civilizáció sarkalatos pontja című 1922-es könyvéből:

„Az, hogy nem gyomláljuk ki a szaporodó gyengeelméjűeket ... mutatja ostoba és túlzó szentimentalizmusunkat ... [A filantrópok] arra bátorítják a világ józanabb és normálisabb részeit, hogy vegye a vállára a meggondolatlan és össze-vissza/válogatás nélküli termékenység terhét, ami - szerintem, és úgy gondolom, hogy az olvasónak is egyet kell vele értenie - az emberi pazarlás halálos súlyát vonja maga után. Ahelyett, hogy csökkentenék és mederben tartanák a létszámot (születési számokat), ami a rassz és a világ jövője szempontjából a legkárosabb, inkább afelé hajlunk, hogy az fenyegető méreteket öltsön. Ahelyett, hogy a faj és a világ jövője szempontjából legártalmasabbak létszámát csökkentenénk és megszüntetnénk, inkább arra törekszünk, hogy fenyegető mértékben uralkodóvá tegyük őket. Ezzel, az egyre növekvő, szüntelenül szaporodó osztály diktátumaiért fizetünk, sőt alávetjük magunkat azoknak az embereknek, akiknek soha nem lett volna szabad megszületniük[3].”

Margaret Sanger saját újságot adott ki, amelyben a születésszabályozás és az abortusz mellett érvelt. 1915-ben „obszcén és kéjes cikk” közzétételével vádolták meg, ezért Nagy-Britanniába menekült.1915. július közepén Londonban találkozott a fiatal Marie Stopes-szal a Fabian Society Hallban.[4]

Érdemes megjegyezni, hogy a Fabian Society nem mentes a vitáktól, és a találkozó helyszínéül nem véletlenül választották. A „Fábian” név szimbolikusan attól az embertől származik, akit Rómában Fabius Cunctatornak, a halogatónak neveztek, és aki a közvetlen támadás helyett a „lassú és fokozatos taktikát” támogatta.[5]

A Fabiánus Társaság céljait az egyik prominens tag, Sidney Webb dolgozta ki. Ezeket az angol John Ruskin (1819-1900) Oxfordi Egyetemen oktatott tanaiból merítette. Ruskin a nagy filozófus, Platón (Kr. e. 428-347) tanításain alapuló utópisztikus társadalomelméletek híve volt. Platón Politeia (Az állam) című művében felvázolta az ideális társadalmat, egy arisztokratikus társadalmat, amelyet egy elit irányít. Ez magában foglalta a házasság és a család eltörlését, és bevezette a kormány által végzett szelektív szaporítást, hogy minden alsóbbrendű utódot elpusztítson.[6]

A Fabian Society azt mondja magáról, hogy „több mint egy évszázadon keresztül központi szerepet játszott a politikai eszmék és a balközép közpolitika kidolgozásában[7]”.

A korai tagok között olyan prominens személyiségek voltak, mint George Bernard Shaw, Arnold Toynbee (Polly Guardian újságíró nagyapja) és H. G. Wells és a mai napig minden brit munkáspárti miniszterelnök tagja volt a Fabiánus Társaságnak.[8]

Sok kritikus gúnyolódott azon a tényen, hogy a Fabiánus Társaság eredeti emblémája egy báránybőrbe bújt farkas volt.[9]

1895-ben Sidney Webb Fabian megalapította a London School of Economicsot (LSE), amely a Londoni Egyetem egyik ága lett. Ennek az egyik legfontosabb adományozója a Rockefeller Alapítvány volt.

Emberkísérletek az USA-ban

Mint azt sok olvasó tudja, a Rockefellerek egy rendkívül gazdag családi dinasztia, amely eredetileg az olajüzletből szerezte a pénzét, és szorosan kapcsolódik a bankszektorhoz is (különösen a Chase Manhattan Bankhoz - ma J.P. Morgan Chase). Köztudott, hogy vagyonukat különböző szociális, tudományos és egyéb projektek finanszírozására használják fel, és magukat „emberbarátnak” nevezik - bár gyakran kapcsolatba hozták őket néhány meglehetősen megkérdőjelezhető vállalkozással, beleértve az etikátlan emberkísérleteket is.

1911-ben Dr. Hideyo Noguchi, a Rockefeller Orvosi Kutatóintézet munkatársa 146 kórházi beteget (köztük gyerekeket) fertőzött meg szifilisz injekcióval. Ezt követően a gyermekek szülei beperelték őt.[10]

Nem elhanyagolható az a tény, hogy a Fabian Society volt az, amely az elithez, a régi pénzhez és az eugenikához fűződő szoros kapcsolatai révén összehozta a világ két legjelentősebb születésszabályozási aktivistájának - Margaret Sanger és Marie Stopes - találkozását.

A találkozó második résztvevője, Marie Stopes, mint sokan tudják, a nők születésszabályozásának népszerűsítéséért tett erőfeszítéseiért vált világhírűvé. 1921-ben Stopes megnyitotta az első születésszabályozási klinikát az Egyesült Királyságban, és második férje, Humphrey Roe segítségével klinikák egész láncolatát hozta létre, amelyek az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában is működtek.

A Guardian olvasói 1999-ben „Az évezred asszonyának” választották, 2008-ban brit postai bélyeggel tüntették ki. Stopest idézik:

„Az utópia még az én életemben megvalósulhatna, ha hatalmamban állna érinthetetlen rendeleteket hozni... Törvénybe foglalnám az elmebetegek, a gyengeelméjűek... a forradalmárok... a korcsok kötelező sterilizálását.”

Stopes, akárcsak Sanger, buzgó eugenikus volt - és szoros kapcsolatban állt a nácikkal. 1935-ben részt vett a Nemzetközi Népességtudományi Kongresszuson Berlinben és úgy tűnik, közeli személyes barátja volt Adolf Hitlernek, akinek egyszer írt:

„Kedves Hitler úr, a szeretet a legnagyobb dolog a világon: elfogadja-e tőlem ezeket (a verseket), hogy átadhassa őket népe ifjúságának[11]?”

Stopes eugenikai buzgalma azonban nemcsak a náci elképzeléshez vagy népirtó álmokhoz kapcsolódott, hanem saját családját is érintette - fiát, Harryt kivette végrendeletéből egy esetleges örökletes betegségtől való félelmében, amikor egy rövidlátó nőt vett feleségül.[12]

1958-ban bekövetkezett halálakor Marie Stopes személyes vagyonának jelentős részét a Brit Eugenikai Társaságra, a mai Galton Intézetre hagyta. További tagok voltak:

● Arthur Neville Chamberlain, brit miniszterelnök 1937-1940;

● William Beveridge, a jóléti állam és a brit állami egészségügyi rendszer, az NHS alapjait lefektető Beveridge-jelentés szerzője;

● Leonard Arthur, egy orvos, akit Down-szindrómás fia meggyilkolásának kísérletével vádoltak, de felmentették;

● Julian Huxley, Aldous Huxley testvére;

● Walter Bodmer, a Bodmer-jelentés szerzője. 2005-ben a Wellcome Trust kinevezte az Oxfordi Egyetemre egy 2,3 millió fontos projekt vezetésére, amelynek célja az Egyesült Királyság lakosságának genetikai összetételének tanulmányozása volt;

● Margaret Pyke, a Családtervezési Szövetség, a Planned Parenthood brit ágának alapítója, és - természetesen:

● Margaret Sanger.

Kétségtelen, hogy a születésszabályozási módszereket nem a nők felszabadítása, hanem a népesség megfékezése és a „nem kívánt” gyermekek születésének csökkentése érdekében fejlesztették ki és terjesztették széles körben. Ha valóban a nők „felszabadítására” tettek volna kísérletet, akkor látványosan megbuktak volna. A tanulmányok kimutatták, hogy a nők elégedettsége az 1960-as évek óta folyamatosan csökken.

Az American Economic Journalban 2009-ben megjelent tanulmány szerint:

„Az elmúlt 40 évben több mint 1,3 millió férfit és nőt vizsgáltak meg itthon, az Egyesült Államokban és a világ fejlett országaiban. Ahol a kutatóknak sikerült megbízható adatokat gyűjteni a boldogság témakörében, az eredmény mindig ugyanaz volt: az oktatásban, a politikában és a foglalkoztatásban rejlő nagyobb lehetőség a nők esetében alacsonyabb életörömmel járt együtt, mint a férfiak esetében.[13]"

A brit Guardian 2009-ben cikket közölt a témában, amelyben a következőket írta;

„több hatásos tanulmány szerint a nők életöröme a férfiakéhoz képest csökkent az elmúlt 25 évben. Ez minden korosztályra igaz, és számos országban, különösen az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban megfigyelhető.[14]"

Azon állítás, miszerint a tabletta „felszabadító”, a nőket boldogabbá tevő intézkedésnek tekinthető, tehát kudarcot vallott. A születésszám drasztikus csökkentésére irányuló eugenikus cél azonban nagyon sikeres volt. A tömeges hormonális születésszabályozás (amely egészségügyi kockázatok egész sorával jár) valódi eugenikus programja, azért volt olyan sikeres, mert egészen másképp hozták forgalomba. Egyszerűen fogalmazva, ügyesen „felszabadítóként” adták el a nőknek, azt sugallva, hogy a nők önként vesznek részt benne mintsem, hogy kényszerítenék őket. A kényszersterilizálás az eugenika érvényesítésére (amivel az uralkodó osztályok próbálkoztak) egyszerűen nem bizonyult olyan hatékonynak, mint az az elképzelés, hogy az emberek önként tegyék magukat terméketlenekké.

Ezt a jelenséget (meggyőzni valakit arról, hogy valamit önként tesz, miközben valójában manipulálják és kényszerítik, hogy valami mást tegyen) „a beleegyezés előállításának” nevezik - ezt a kifejezést az író és kétszeres Pulitzer-díjas Walter Lippmann alkotta meg 1922-ben (érdemes megjegyezni, hogy Lippmann volt a Külkapcsolatok Tanácsának egyik alapító atyja), a világ legbefolyásosabb külpolitikai agytrösztje, amelynek elnöke 15 éven át a Rockefeller-dinasztiából származó David Rockefeller volt - ugyanazok a Rockefellerek, akik a Fabian London School of Economicsot is finanszírozták, (akikre később még visszatérünk), és amelyet egy 1988-as, Noam Chomsky által közösen írt, azonos című könyvben bővítettek ki.

A beleegyezés lényegében a propaganda felhasználása a közvélemény alakítására, formálására, hogy az megfeleljen a kormányzat és más célok szeszélyeinek - más szóval, arra készteti az embereket, hogy azt tegyék, amit ő akar, azáltal, hogy elhiteti velük, hogy ezt akarják.

Az eugenikus célokat úgy érték el, hogy a születésszabályozást és az abortuszt olyan kifejezésekkel népszerűsítették a nők körében, mint „felszabadulás”, „szabadság”, „egyenlőség”, „önrendelkezés” és így tovább.

Hasonló taktikát követett a feminista mozgalom is, amelyet nem más, mint a Rockefeller Alapítvány támogatott hihetetlen összegekkel. A Rockefellerek támogatták a „szexuális felszabadítást” azáltal, hogy különböző eugenikus projekteket - köztük Margaret Sanger Planned Parenthoodját – támogattak. Nicholas Rockefeller egy Aaron Russo filmrendezőnek adott, mára híressé vált interjúban[15] kifejtette, hogy családja két fő okból támogatta a szexuális felszabadítást: Egyrészt azért, mert a bankárok korábban csak a lakosság felét tudták megadóztatni (mivel a nők nagyrészt nem végeztek fizetett munkát, hanem otthon nevelték a gyerekeket), másrészt pedig azért, mert így korábban iskolába tudták küldeni a gyerekeket, hogy az államot elsődleges családként elfogadják, és így megbontották a hagyományos családmodellt.[16]

Megjegyzés Nicholas Rockefellerről

Nem világos, hogy a néhai Nicholas Rockefeller a Rockefeller család tagja volt-e. Mindenesetre néhányan, ennek az ellenkezőjét akarják állítani. Így 2022 szeptemberében a DPA Factchecking közzétette saját szövegét, hogy hiteltelenítse a Finch által pontosan idézett Nicholas Rockefeller-idézetet használatát. Először is meglepő, hogy a Német Sajtóügynökség egyáltalán csinál ilyesmit. Valószínűleg nem az igazság kiderítése érdekében. Ez inkább bizonyos körök védelmét szolgálja. De miért elkötelezett a DPA ezekre a körökre? Akárhogy is van, tény, hogy Nicholas Rockefeller nem álnév, és nem is kitalált figura, hanem valóban létezett. A New York Times - és ezt tudni kell - 2006. augusztus 5-én számolt be Nicholas Rockefellerről, és azt írta, hogy a Rockefeller családhoz tartozik. A honlapon közzétette a RAND Corporation vacsoráján készült fényképes beszámolót. A jelentést az Ázsiai Társaság helyi fiókja tette közzé, amelyet John D. Rockefeller III. 1956-ban alapított. Arra a kérdésre, hogy Nicholas Rockefeller a Rockefeller család tagja-e, egyelőre nem lehet biztos választ adni. Meglepő, hogy a DPA veszi a fáradságot, hogy megpróbálja bizonyítani az ellenkezőjét, de végül nem tud (vagy nem akar) biztos választ adni. Nem kérdezte meg sem Nicholas Rockefellert, sem a Rockefellereket, akiknek elegendő intézményük van ahhoz, hogy ilyen kérdésekre válaszoljanak. Az a helyzet - és ez a dolog lényege -, hogy még ha Nicholas Rockefellert és az idézetét teljesen törölnénk is Finch hozzászólásából, az sem változtatna a többi tényen.

Ezt a hatalmas kulturális változást agresszív marketingkampány kísérte, amelynek célja az volt, hogy megváltoztassa az emberek felfogását a szexualitás céljáról.[17] A szexuális forradalom arra ösztönözte az embereket, hogy ne tekintsék a szexet a kötődés és a nemzés eszközének, hanem pusztán életmódbeli lehetőségnek és időtöltésnek. Az üzenet szerint a szex egy szabadidős tevékenység, aminek nem kell, hogy nagyobb jelentősége vagy következménye legyen, mint egy teniszjátéknak - és a partnereknek nem kell jobban ismerniük egymást, mint félig-meddig idegen embereknek, akik egy gyors játékra találkoznak.[18]

A testi intimitás e drámai átformálásának célja az volt, hogy átformálja a társadalom felfogását arról, hogy mire való a szex - nevezetesen, hogy elterelje az emberek szexuális energiáit a kötődésről, a nemzésről és a családról.[19]

Egy gondolkodó így érvelt: „A reprodukciós orvostudomány forradalmának küszöbén állunk - a tervezett babák eljövendő korszakában, amely alapvető változást jelent az élet evolúciójában az univerzumban. Az evolúció hamarosan megszűnik, „vak” és „véletlenszerű” volt az elmúlt négymilliárd évben. Ehelyett intelligens szakemberek kiválasztják és megtervezik a genotípusokat, valószínűsítve azok viselkedési és pszichológiai hatását. A leendő szülők inkább kiválasztják a várható gyermekeik genetikai felépítését ahelyett, hogy genetikai rulettet játszanának. A természetes szelekciót felváltja a ’mesterséges’ szelekció.[20]”

Ha valóban ez az emberiség társadalmilag megtervezett sorsa, akkor a nemzésre irányuló szexualitás nem történhet rendszeresen - túl nagy a véletlen balesetek és a „nem kívánatosak” valószínűsége. Sokkal jobb, ha arra ösztönözzük az embereket, hogy a fogamzásgátlót a fogamzás pillanatáig és még azután is használják, és a nemzést bosszantó mellékhatásnak tekintsék, amely elvonja a figyelmet a szex valódi céljáról - a szórakozásról és az élvezetről.

A szaporodásnak végül semmi köze nem lesz a szexhez. Sok prófétai „előrejelzés”, mint például a Szép új világ című könyv, világossá tette ezt. Ne feledjük, hogy a Szép új világ szerzőjének, Aldous Huxley-nak volt egy testvére, Julian, aki a brit Eugenikai Társaság prominens tagja volt. Aldous nem azért írta ezt a könyvet, mert volt „jó a képzelőereje”. Azért írta meg, mert bennfentes volt, aki tudta a dolgokat. Látta és ismerte a terveket, és tájékoztatta róluk a nyilvánosságot - ahogy az uralkodó osztályok mindig is teszik (legutóbb az 1993-as Demolition Man-ben, ahol a fizikai érintkezés tilos, és a babák laboratóriumokban készülnek).

Ahogy Patrick Lee érvel a „Kicsinyes felfogások a szexről, a nemzésről és a házasságról” című esszéjében; „kifogásolhatnánk, hogy a fogamzásgátlás támogatása nem vonja maga után a laboratóriumokban történő babakészítés támogatását, más szóval, azt mondhatjuk, hogy a Szép Új Világ felé vezető lejtő nem is olyan csúszós. De, a szex elkülönítése a nemzéstől annyit jelent, hogy elválasztjuk a személyes kapcsolatot és így a személyt a fizikai és természetes élettől.”

Valerie Riches „Szex és társadalmi tervezés” című, nagy visszhangot kiváltó esszéjében részletesen kifejti:

„Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején intenzív parlamenti kampányok indultak számos szervezet részéről a születésszabályozás (azaz a fogamzásgátlás, az abortusz, a sterilizáció) területén. E szervezetek éves beszámolóit elemezve világossá vált, hogy egy sor érdekcsoportban viszonylag kevés ember vesz részt. Ez a hálózat nemcsak személyi, hanem pénzügyi és ideológiai szempontból is összekapcsolódott és néha ugyanazon a címen működött érdekcsoportok és állami szervek is támogatták. A hálózat magját a Family Planning Association [Családtervezési Szövetség] (FPA) alkotta, amelyhez számos fiókszervezet tartozott. Amit feltártunk, az egy hatalmas befolyással rendelkező hatalmi struktúra volt.”

Riches felfedezése, hogy a látszólag független csoportokat és szervezeteket valójában „pénzeszközök, ideológia és néha címek” kötik össze „egy viszonylag kis csoporton” keresztül, a legfontosabb megállapítás, és pontosan egybeesik azzal, amit már tárgyaltunk Margaret Sanger, Marie Stopes, a Fabian Society, a Brit Eugenikai Társaság és természetesen a Rockefellerek közötti szoros kapcsolatoknál. A Rockefeller-dinasztia hosszú ideig élt pátriárkája, a 2017-ben 101 éves korában elhunyt David - bár az államfőkhöz és királyokhoz képest viszonylag kevéssé volt ismert - talán a világ egyik legbefolyásosabb embere volt (minden bizonnyal az egyik leggazdagabb[21]). Ennek illusztrálására íme egy lista azokról a pozíciókról, amelyeket David Rockefeller életében betöltött:

● A Külkapcsolatok Tanácsának elnöke/ tiszteletbeli elnöke (elnök: 1970-1985);

● A Chase Manhattan Bank elnöke (1969-1981);

● Alapító és észak-amerikai elnök (1977-1991), a Trilaterális Bizottság tiszteletbeli elnöke;

● A Bilderberg-csoport amerikai alapító tagja, élethossziglani tagja és irányítóbizottsági tagja (1954-2017);

● A New York-i Partnerség (PFNYC) alapító elnöke (1979-1988);

● A B. F. Goodrich & Co. (1956-64), a Punta Alegre Sugar Corp. és a The Equitable Life Assurance Society of the United States (1960-65) igazgatósági tagja;

● A Modern Művészetek Múzeumának (1948-2017, elnök: 1962-1972, 1987-1993) tiszteletbeli elnöke;

● Az Amerikaiak Tanácsának alapítója és elnöke, illetve tiszteletbeli elnöke (1963-2017);

● A Rockefeller Egyetem tiszteletbeli elnöke és élethossziglani kurátora (elnök: 1950-1975);

● A Chicagói Egyetem kurátora/életjáradéki kurátora (1947-1962, 1966-2017);

● A Peterson Intézet (korábban: Institute for International Economics) igazgatója;

● A Harvard College felügyelőbizottságának elnöke és végrehajtó bizottságának elnöke (1954-1960, 1962-1968);

● A Harvard Egyetem Tengerentúli Tanulmányok Tanácsának elnöke;

● A London School of Economics Amerikai Baráti Körének tagja;

● A Chase Nemzetközi Tanácsadó Bizottság társalapítója és elnöke;

● A Chase International Investment Corporation elnöke (1961-1975);

● Igazgató, A osztály, Federal Reserve Bank of New York;

● Az Orosz-Amerikai Bankárok Fórumának vezető tagja (1992);

● A New York-i Kereskedelmi és Iparkamara elnöke;

● A New York-i elszámolóház igazgatója (1971-1978);

● Az Amerika-közi Kapcsolatok Központjának (CIAR) alapítója és elnöke, 1965);

● Az Amerikai Társaság alapítója és elnöke/ tiszteletbeli elnöke;

● Az elnök latin-amerikai tanácsadó testületének társalapítója;

● Az Amerikai Fórum alapítója;

● A Japán Társaság tiszteletbeli elnöke;

● A Downtown-Lower Manhattan Association elnöke;

● A World Trade Center Memorial Foundation igazgatója;

● A Business Committee for the Arts (BAC) társalapítója (1967);

● A Morningside Heights, Inc. elnöke;

● A Westchester megyei tervezési bizottság igazgatósági tagja;

● A Szövetség a Haladásért kereskedelmi bizottságának elnökségi tagja (1961);

● Az Amerikai Kereskedelmi Vészhelyzeti Bizottság alapítója;

● A Tengerentúli Fejlesztési Tanács igazgatója;

● Az American Overseas Finance Corporation igazgatója;

● Tagja Reagan elnök a végrehajtói cserékkel foglalkozó bizottságának (1981);

● Az Egyesült Államok és a Szovjetunió Kereskedelmi és Gazdasági Tanácsának igazgatója;

● Az USA-Kína Kereskedelmi Tanácsadó Testület alelnöke;

● Az Amerikai Kereskedelmi Sürgősségi Bizottság (ECAT) alapítója;

● A Japán-Egyesült Államok Gazdasági Kapcsolatok Tanácsadó Testületének alelnöke;

● A nemzetközi monetáris rendszer reformjával foglalkozó amerikai tanácsadó bizottság elnöke;

● A Fehér Házi Ösztöndíjasok Bizottságának alapító és tiszteletbeli tagja (1964-1965);

● A John F. Kennedy Könyvtár kurátora;

● A New York-i Nemzetközi Ház tiszteletbeli kurátora és végrehajtó bizottságának elnöke;

● A Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kurátora (1947-1960);

● A Dartmouth Konferencia amerikai végrehajtó bizottságának fő alapítója;

● A Nemzetközi Vezetői Szolgálati Testület (IESC) alapítója és elnöke (elnöke: 1964-1968);

● A Synergoshoz tartozó Global Philanthropists Circle társalapítója;

● A Praemium Imperiale tiszteletbeli tanácsadója/nemzetközi tanácsadója;

● A Béke Parkok Alapítvány tagja;

● A Historic Hudson Valley kurátora (1981- );

● A Stone Barns Restoration Corporation elnöke;

● A Rockefeller Financial Services elnöke;

● A Rockefeller Group Inc. elnöke (1983-1995);

● A Rockefeller Center Properties Inc. elnöke (1985-1992);

● A Rockefeller Brothers Fund (RBF) társalapítója és tanácsadó kurátora (1940) (elnök: 1981-1987);

● A Rockefeller Családi Alap (RFF) társalapítója és tiszteletbeli kurátora (1967);

● Apja Sealantic Alapítványának elnöke;

● A David Rockefeller Alap alapítója (1989);

● Megalapította és finanszírozta a David Rockefeller Globális Fejlesztési Alapot (RBF) (2006);

● A Rockefeller Egyetem David Rockefeller Graduate Programjának alapítója;

● A Harvardon működő David Rockefeller Latin-Amerikai Tanulmányok Központja (DRCLAS) társalapítója, finanszírozója és tanácsadó testületének tagja (1994-).[22]

Ez a hatalmi és befolyási kör elég lenyűgöző, de a Rockefellerek hatalma nem áll meg Davidnél (bár ő volt az egyik legaktívabb); a Rockefeller család tagjai olyan tekintélyes szervezetekben töltenek be pozíciókat, mint (a kötőjel után szereplő tagok):

● Külkapcsolati Tanács - David, David Jr, Nelson, John D. III, John D. IV. (Jay), Peggy Dulany, Rockefeller Alapítvány, Rockefeller Testvérek Alapja

● Trilaterális Bizottság - David, Rockefeller Testvérek Alapja

● Bilderberg Csoport - David, John D. IV.

● Ázsiai Társaság - John D. III, John D. IV, Charles, David

● Népesedési Tanács - John D. III

● Harmincfős csoport - A Rockefeller Alapítvány

● Brookings Institution - David Jr.

● Institute for Pacific Relations - David Jr.

● Nemzetek Ligája - Junior

● ENSZ - Junior, John D. III, Nelson, David, Peggy Dulany, Rockefeller Brothers Fund

Visszatérve Nicholas Rockefellerre, aki azt állította, hogy a családja azért finanszírozta a feminista mozgalmat, hogy megadóztathassa a nőket és eltörölhesse a családot; saját bevallása szerint tagja volt a következő csoportoknak [Nicholas Rockefellerről lásd a fenti megjegyzést]:

● a Külkapcsolatok Tanácsa

● a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete

● a RAND Corporation tanácsadó testülete

● a Csendes-óceáni Nemzetközi Politikai Tanács

● a Nyugati Igazságügyi Központ Alapítvány kuratóriuma

● a Közép-Kínai Építési és Fejlesztési Bizottság

Részt vett a Világgazdasági Fórum és az Aspen Intézet munkájában, a Pacific Rim Kulturális Alapítvány igazgatója, valamint az Oregoni Egyetem és a Pepperdine Egyetem jogi karának igazgatósági tagja.[23]

Itt világosan látszik, hogy a Rockefeller család rendkívüli hatalmával - amelyhez hasonlót a történelemben egyetlen más, nem választott, nem kormányzati dinasztia sem tudott felmutatni - rendkívüli vagyonával minden eszközt és támogatást megad ahhoz, hogy gyakorlatilag bármilyen társadalmi befolyást gyakoroljon, amire csak vágyik.

Ha hihetünk Nicholas Rockefeller kijelentéseinek - és nincs okunk nem hinni-, akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy a női, a szexualitás és a reprodukció „újratervezése” (újrarendezése) olyan társadalmi cél, amelyet a Rockefellerek könnyen elérhetnének, ha akarnák.

Visszatérve Valerie Riches szexről és társadalmi tervezésről szóló esszéjére, figyelmeztetéssel zárja:

"Elengedhetetlen, hogy a jóakaratú emberek megvizsgálják és kibogozzák azokat a szálakat, amelyeket saját országuk politikája, törvényei és intézményei köré ügyesen szőttek. A felbujtókat fel kell kutatni és le kell leplezni, mert büntetlenül, titokban vagy az álbecsület homályában tevékenykednek, mivel a kormányok finanszírozzák tevékenységüket és politikájukat. Félelmetes helyzetet kell átgondolni és kezelni. Ez egy olyan helyzet, amely összehangolt erőfeszítéseket igényel mindazoktól, akik hisznek a családban és az élet szentségében, és támogatják azt. Ezt a csatát most azoknak kell megvívniuk, akik a valódi szabadságot tartják fenn.”

Riches asszony szemszögéből ez egy elvesztett csata - ő ugyanis 1986-ban írta a tanulmányát.

2008-ban Nagy-Britanniát a legszabadosabb országnak nyilvánították a nagy nemzetek közül.[24]

Egy tanulmányban 48 országban 14 000 embert kértek meg arra, hogy névtelenül töltsenek ki kérdőíveket szexuális partnereik és egyéjszakás kalandjaik számáról. Megkérdezték tőlük, hogy hány emberrel feküdnének le a következő öt évben, és mennyire érzik jól magukat az alkalmi szex gondolatával.

Az Egyesült Királyság liberális attitűdjei és viselkedési formái a legerőteljesebbek az összes nagy nyugati ország közül, messze megelőzve más nagy nemzeteket, például az Egyesült Államokat (6. hely) vagy Ausztráliát (5. hely).

Ennek eredményeképpen - ami nem meglepő - az Egyesült Királyságban a legmagasabb a tinédzserterhességek aránya Európában[25] - és a legmagasabb az abortuszok aránya[26].

Röviden, ezek a számok teljes mértékben összhangban vannak a korábban meghatározott eugenikus célokkal. A szex az élvezetért van - nem a nemzésért. A szaporodás következményei kellemetlen, terhes kötelezettségek, amelyeket gyorsan el kell intézni - az eugenikusok számára különösen ellenszenves csoportok körében.

Jonah Goldberg; Liberális fasizmus című könyvében azt írja Margaret Sangerről, a nyugati születésszabályozás úttörőjéről, a tabletta motorjáról és a The Guardian Az évezred asszonya című könyvének szerzőjéről:

„Egy józan gondolkodású ember ma már nem olvashatja Sanger könyveit, cikkeit és röpiratait anélkül, hogy ne találna hasonlóságokat nemcsak a náci eugenikával, hanem... A Birth Control Review szerkesztőjeként Sanger rendszeresen publikált írásaiban olyan keményvonalas rasszizmust, amelyet általában Göbbelshez vagy Himmlerhez kötünk.”[27]

Tömören elmagyarázza, hogyan akarta Sanger előmozdítani a programját:

„Sanger úgy vélte - eléggé prófétai módon -, hogy ha a nők a szexet elsősorban örömteli élményként fogadják el, nem pedig nemző aktusként, akkor a születésszabályozást személyes kielégülésük szükséges eszközének tartják. Briliánsan használta a felszabadítás nyelvét, hogy meggyőzze a nőket arról, hogy nem egy kollektivista tervet követnek, hanem úgymond „igazat mondanak a hatalomnak.”[28]

Úgy tűnik, hogy ez teljesen pontos leírása a modern feminista-liberális gondolkodásnak - a liberális feministák, akiket távolról sem kollektivista irány terel, azt hirdetik, hogy „igazat mondanak” az elnyomó elitek „hatalmával” szemben. Teljesen igazuk van abban, hogy vannak elnyomó elitek, amelyek ellen harcolni kell - a probléma az, hogy értük szólnak, nem ellenük.

Ahogy Goldberg megállapítja:

„Sanger valóban ’elcsábította’ a nőket (és a hálás férfiakat) azzal, hogy a promiszkuitással szembeni toleranciát ajánlotta fel, cserébe az eugenikus terveinek való megfelelésért.”[29]

Röviden, itt kevésbé a „tornádókr a roncstelepen” van szó, mint inkább „kegyetlen, gonosz pszichopatákról, akik hatalmas vagyonukat és erőforrásaikat arra használják, hogy megtévesszék és manipulálják a nyilvánosságot, hogy a dallamukra táncoljon” - ahogyan az uralkodó osztályok mindig is tették és teszik ma is.

A világ színpadán jelenleg egy fordulat zajlik - egy mesterségesen előidézett „visszahatás” a szintén mesterségesen előidézett szexuális forradalommal szemben - egy nagyon konkrét okból: a reprodukció korlátozására irányuló rendkívüli propaganda már nem szükséges, mivel a szülőképes korú emberek többsége ma már vagy kevésbé termékeny, vagy terméketlen.

Ebben a hónapban került a mozikba a „Meddőség: Egy ördögi program” című dokumentumfilm (még nem láttam, de nem is kell ahhoz, hogy tudjam, miért most jött ki), és ez - a tömeges meddőség - a következő tervezett szakasza az 1950 óta zajló eugenikus népességcsökkentési folyamatnak. Hogy rövidre zárjam a történetet: a Covid „vakcina” számtalan fiatalt sterilizált (és a sterilizálószerek hozzáadása a vakcinákhoz nem újdonság - ahogy a Infertility [Meddőség] honlapja is utal rá, a fejlődő világban már évek óta ezt alkalmazzák, így már nincs szükség arra, hogy fogamzásgátlót és abortuszt kényszerítsenek rájuk.

Amerikában jelenleg az abortusztörvények szigorítása folyik, a The Handmaid's Tale (A szolgálólány meséje) című előrejelző programban, amelyben az abortusz tilos, de a termékenységi arányok megmagyarázhatatlanul zuhannak. A szolgálólány meséjében a legtöbb nő hirtelen és megmagyarázhatatlan módon meddővé válik, és még annak a néhánynak is, aki várandós lesz, csak 1:5 az esélye, hogy egészséges, élő gyermeket szüljön. A mai társadalomban nemcsak a meddőség, hanem a vetélések és az újszülöttkori halálozások is ugrásszerűen nőnek. Dr. Naomi Wolf, a neves író és újságíró ezt „a csecsemőpusztulásnak” nevezi.

Ez azért történik, mert az uralkodó osztályok hatalmas vagyont fektettek be a mindenáron történő eugenikus elnéptelenítésbe. Eredetileg a leghatékonyabb módszer, a nemek közötti „átrendezés” volt (pl. a szexuális forradalom) az erős hormonális fogamzásgátlók és az abortusz agresszív népszerűsítésével. Most az ellenállás miatt találtak egy még „hatékonyabb” módszert - egy olyan injekciós oldatot, amely helyrehozhatatlanul károsítja a reprodukciót, mivel sterilizálja a nőket, vetélést okoz, és az anyatejbe jutva károsítja és megöli a csecsemőket.

Pontosan ez történik most, és minden bizonyíték ott van bárki számára, akit érdekel, hogy megnézze, ahelyett, hogy gúnyolódna és „összeesküvés-elméletet” kiabálna. Nos, ez minden bizonnyal összeesküvés, de nem elmélet. A tömeges meddőséget „új normalitásnak” képzelik el (ahogyan azt olyan „előrelátó műsorok” bemutatják, mint a „The Children of Men”), ahogyan a szex nélküli jövőt is (ahogyan azt olyan filmek ábrázolják, mint a „Demolition Man”), mert a szexet „túl veszélyesnek” tartják, mint vírusfertőzési kockázatot (ezért van a folyamatosan fellángoló „majomhimlő, mint nemi betegség” propaganda) a férfiak pedig túlságosan brutálisak és erőszakosak ahhoz, hogy a nőknek közük legyen hozzájuk (az egyre növekvő férfi-ellenes propaganda szerint, beleértve a cikk elején idézett könyvet is).

Az uralkodó osztályok által a tömegek számára elképzelt jövő, egyedülálló, nem nélküli, gyermektelen emberekből áll, akik egyedül élnek egy SMART burokban, és minden, ami a háború utáni években a világ színpadán történt, csak előkészület volt erre.

A szexuális forradalom nem volt véletlen, és a jelenlegi nemek elleni sem az. Mindkettőt az emberi történelem legbriliánsabb és leggonoszabb elméi közül néhányan, aprólékosan megtervezték. Úgy kidolgozták, hogy az átlagember egyszerűen nem fogja fel, és éppen ezért az esetek túlnyomó többségében nem is érti.

Tehát, kedves olvasó, rátok bízom a döntést. Melyik a meggyőzőbb érv, hogy „senki sem tervezett vagy látott előre egy olyan nagy történelmi eseményt, mint a szexuális forradalom”, vagy amit itt írtam?

Bevezetés/jegyzetek/fordítás: Giuseppe Nardi, FORRÁS

[1] Margaret Sanger: An Autobiography, New York 1938, S. 366

[2] Margaret Sanger: Woman, Morality, and Birth Control, New York 1922. S. 12

[3] Margaret Sanger: The Pivot of Civilization, Swarthmore College Library edition, New York 1922, S. 116, 122, 189

[4] Margaret Sanger: My Fight For Birth Control, in Physical Culture, S. 16–21

[5] Pierre de Villemarest‘ book Facts & Chronicles Denied to the Public, Vol. 1

[6] David Allen Rivera: Final Warning: History Of The New World Order, 1997, S. 140

[7] Die Fabian Society über sich selbst.

[8] Ibid.

[9] Das Wappen der Fabian Society von 1884 (Wikimedia Commons)

[10] Susan E. Lederer: Subjected to Science. Human Experimentation in America before the Second World War (The Henry E. Sigerist Series in the History of Medicine), Baltimore 1995, hier zitiert nach der Besprechung in: Annals of Internal Medicine, American College of Physicians, July 15, 1995 vol. 123 no. 2, S. 159

[11] The Telegraph, 8. März 2010

[12] Peter Pugh: Barnes Wallis. Dambuster. London 2005: S. 178

[13] Marcus Buckingham: What’s Happening to Women’s Happiness?, in: Oprah.com

[14] The Guardian, 26. Juli 2009

[15] Der Alex Jones Film Endgame. Blueprint for Global Enslavement (ursprünglicher Link: prisonplanet.com)

[16] Ibid.

[17] Jessica Hynes in: The Guardian, 25. Mai 2007

[18] Daniel W. O’Neill, Rob Dietz, Nigel Jones (Hg.): Enough is Enough. Ideas for a sustainable economy in a world of finite resources (The report of the Steady State Economy Conference des Center for the Advancement of the Steady State Economy, Arlington, Virginia, USA, und von Economic Justice for All, Leeds, UK), Leeds 2010.

[19] Kristian Niemietz: A New Understanding of Poverty. Institute of Economic Affairs, London 2011.

[20] Vortrag auf dem Touch Me Festival, Zagreb, Dezember 2008

[21] Rockefeller Archive Center „Family, JDR“

[22] Who’s Who 2006, 158th Annual Edition, London: A & C Black Publishers Ltd; Rockefeller Archive Center Web site: Biographical details; Will Banyan, The Proud Internationalist, (PDF, 2006), Martin Frost Web site; William Hoffman, David: Report on a Rockefeller, 1971; Memoirs, 2002.

[23] Internetseite von Nicholas Rockefeller.

[24] David Schmitt, Bradley University, zitiert in: The Times, 30. November 2008

[25] Teen pregnancy rates go back up, BBC, 26. Februar 2009

[26] Statistik von Eurostat, in: The Telegraph, 12. November 2009

[27] Jonah Goldberg: Liberal Fascism. The Secret History of the American Left, From Mussolini to the Politics of Change, London 2007

[28] Ibid.

[29] Ibid.