Jungbert-Bela-abstract

Közélet és kereszténység Európában

Konferencia, Oroszlány 2024 0525

Dr. Jungbert Béla nagykövet

Katolikus hitemet elkötelezett alázattal gyakorló emberként, számomra a Szentföld világosan jeleníti meg, hogy az a föld, ahol a Megváltó született, élt, meghalt és feltámadott nem egyszerűen egy földrajzi terület, vagy politikai entitás, hanem a beteljesült ígéretnek a hordozója, annak a valóságnak, hogy az Isten éppen akkor és oda jött el közénk, örök érvényű reményt és világosságot hozva, megélhető irányt kínálva emberi evilágiságunk számára.

A szentföldi keresztények helyzete és a kereszténység általános állapota

A keleti, illetve a szentföldi kereszténység állapotáról és sorsáról, főleg keresztény megközelítésben, ma mindenekelőtt a vészharang kongatása mellett lehet csak szólni, ám értelme ennek csakis a teljes keresztény világ általános állapotának a vizsgálata mellett van. A keleti kereszténység maradékának a megmentésére irányuló tevőleges cselekvőképességhez ugyanis a főáramú nyugati kereszténységnek kellene a saját gyökereihez és kulturális identitásához visszanyúlnia és ebben, tanúságot téve megújulnia. Ennek ma azonban nemigen látni a jelét.

Nyugaton a globalizáció és a liberális demokrácia, valamint a woke és progresszív irányzatok értékválsága mellett a felvilágosodás óta tartó szükségszerű laicizálódás és individualizáció teljesedett ki, a történelmi egyházak pedig kritikus helyzetben vannak. Általános a gyökérvesztett egyéni és közösségi identitásválság, a jövőkép nélküliség, miközben új kísértet járja be Európát, az iszlamizáció réme. A közeledést nehezíti az, hogy az iszlám egyszerre expanzív és kizárólagos vallás és civilizáció, de politikai irányultság és társadalmi berendezkedés is egyben. De még a hivatalosan szekularizált Izrael Államban is a nemzeti és vallási identitás, valamint a politikai hatalom gyakorlása sajátosan összeforrott, eltérően a mai keresztény múltú országoktól, ahol a fejlődés meghatározott szakaszában teljesen szétvált az egyház az államtól.

Szentföldi keresztények a történelem sodrában

A Szentföldön élő keresztények nem a muszlimok és nem is a zsidók közül tértek át, nem is a keresztes vitézek utódai. Ők az első keresztény közösségek egyenes leszármazottjai. A szentföldi kereszténység tehát apostoli kereszténység. A Szentföld elnevezésnek van egy szűkebb, mondhatni bibliai tartalma, amikor Júdeára, Szamáriára és Galileára gondolunk. Hadrianus császár óta (117-138) pedig ezt a földet „a tengerpart lakói” után Palesztinának, a filiszteusok földjének hívják, az itt élők pedig a későbbiekben sokáig egységesen palesztinok voltak, lévén akár keresztények, akár zsidók, vagy a 7. század után éppen muszlimok. Ma viszont a Szentföld virtuális földrajzi fogalom alatt Izrael Államot, Palesztinát (Palesztin Hatóság: Ciszjordánia és a Gázai-övezet) valamint Jordániát értjük, nagyjából azt a térséget, ahol Jézus földi életében járt. Az Izrael Államban élő zsidókat semmiképpen nem tekinthetjük többé palesztinnak, még palesztinainak sem, de még a térségben élő arabok közül is csak azokat hívják így, akik Izrael Állam határain kívül élnek.

1910-ben a tágabb Közel-Kelet lakosságának már csak 14%-a volt keresztény. Később, a 2003. évi amerikai vezetésű invázió után, Irak másfélmilliós keresztény közösségei fokozatosan negyedmillió főre csökkentek, a 2011 utáni folyamatokban pedig egyes területeken teljesen felszámolódtak. Ma az észak-afrikai és közel-keleti terület másféltucatnyi országa 400 milliós lakosságából legfeljebb 11-12 millió lehet keresztény, akiknek több mint háromnegyede egyiptomi kopt. A Vatikán és a keresztény jogvédő és humanitárius szervezetek a csak 1993-2010 között Egyiptomból, Irakból, Jordániából, Szíriából, Libanonból, a Palesztin Hatóság, valamint Izrael területéről emigrált arab keresztények számát több mint 3 millióra teszik. A 2011 évben kezdődött Arab Tavasz eseményei, a polgárháborúk, majd az Iszlám Állam (ISIS) üldözései következtében további több mint másfél millió keresztény menekült el a térségből. Félő, hogy a most zajló gázai háború egyik velejárójaként a mintegy ezer fős keresztény közösség eltűnik.

A Jeruzsálemi Latin Patriárkátus – a szentföldi katolikus egyházi főhatóság

A Jeruzsálemi Latin Patriarchátus ma 4 országra – Izraelre, Palesztinára, Jordániára és Ciprusra - kiterjedő főegyházmegye, ahol mindösszesen 187 ezer katolikus hívőt pasztorálnak. Izraelben és Palesztinában többségben vannak közöttük a palesztin identitású arab származásúak, de megtaláljuk a „nemzetközi hátterűeket” is, tehát olyan külföldi papokat és világi híveket is, akik egyházi szolgálat, vagy pedig kereső munkavégzéshez kapcsolódóan tartózkodnak itt. Az egyházmegyében – a szerzeteseken túlmenően – mintegy 100 latin rítusú pap szolgál 55 plébánián (tíz éve még 64 ilyen volt), ahol működtetnek 41 iskolát és 33 óvodát is. A 20 ezer gyermekről, illetve tanulóról több mint 1580 oktató és adminisztratív munkát végző személy gondoskodik.

Az itt mindig törékeny békesség őrzéséhez az is hozzájárul. hogy amennyiben ez lehetséges, a keresztények igyekeznek távol maradni a napi politikától, miközben fontos kiemelni azt, hogy az izraeli palesztinhátterű radikalizmus és terrorizmus nincs jelen az arab keresztények között.

Jeruzsálem

Jeruzsálem egyaránt szent a zsidóknak, a keresztényeknek és a muszlimoknak. A zsidóság számára ez a nép életének spirituális középpontja, Isten lakóhelye, a múlt és a jövő, az elszenvedett rombolás és az újjáépítés, a Messiásra várakozás jelképes helyszíne, a mennyei Jeruzsálem előképe. A vallásos zsidók számára nem volt fontosabb a diaszpóra-létben, mint választott népként az elvesztett hazájuk, az Ígéret Földje és Jeruzsálem utáni vágyakozás és sírás, ahol végül országukat újra fellelhették az 1948. évi államalapítással, ami viszont, amint tudjuk, újabb elszenvedett és okozott szenvedésekkel járt együtt. Az iszlám harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után szintén Jeruzsálem; a próféta erre a helyre szállíttatott el szárnyas lován, innen ment föl a hetedik mennyországba, ahol Allah átadta az utolsó próféta Mohamednek a Koránt, úgy ahogy Sínai-félszigeten Mózes megkapta a Tízparancsolatot. A keresztények számára Jézus kötődése jelenti a város lényegét, működésének, keresztre feszítésének és feltámadásának a helyszíne ez, az örök élet szimbolikus színtere. Mindebből fakadóan azonban a város szentsége sokszor nem összeköt, hanem éppen elválaszt, mégis, lemondani senkinek sem szabad Jeruzsálemről, abban az értelemben, hogy hite szerint gyakorolhassa ott ki-ki a saját vallását.

A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendről

Az Apostoli Szentszék kegyes pártfogása alatt álló Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend, mint az egyetlen, a Szentszék által elismert „saját” lovagrendi szervezet, kánonjogi és vatikáni államjogi személyiséggel bír. Legfőbb elöljárója a pápa, nagymestere egy, a pápa által kinevezett bíboros, nagyperjele pedig Jeruzsálem latin patriarchája.

A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjainak feladata kezdettől fogva kettős volt. Egyrészt védelmezniük kellett Jeruzsálem városát, Krisztus sírját, a Szent Sír-bazilikát, a szentföldi egyéb szent helyeket és ereklyéket, valamint a szentföldi zarándokokat, másrészt harcolniuk kellett a mindezt fenyegető muszlim hódítókkal.