A kommunizmus áldozatainak emléknapjára - katolikus.info - A katolikus hit és a politika

Ite, missa est!
Látni és láttatni
Tartalomhoz ugrás
Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára
 
/Nemzeti Újság 2006 Böjtelő hava/
   
 
A kommunizmus áldozatainak emléknapjára[1]
 
Február huszonötödike hatodik esztendeje, 2001 óta a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja. A múlt század ezen totalitárius rendszerének 100 millió áldozata egyedülálló a történelemben.[2] A több földrészre kiterjedő rendszer országok, nemzetek és nemzedékek életét nyomorította meg, és változatlanul rombolja azokon a helyeken, ahol bármilyen megjelenési formában tovább létezik. A kommunizmus nyilvános bukásával egy időben a volt kommunista uralom alatt levő országokban legálisan is megjelenhettek a kommunizmus mérhetetlen bűneit feltáró dokumentumok. Mindezek mellett és ezek ellenére a kommunista rezsimek nem szűntek meg teljességgel, sok helyütt még mindig eredeti formájukban léteznek. Vannak azonban világrészek, ahol ennek a rendszernek a képviselői „kosztümöt cserélve” újra irányító szerepbe kerültek. Ez a sajnálatos külső és belső támogatottságnak köszönhető. A kommunizmus Kelet-Európában négy és fél évtizedes uralkodása alatt a népesség nagy részéből kiirtotta az önálló gondolkozást, az erkölcsi elvekhez való ragaszkodást. Ahol a családi nevelés ezt nem ellensúlyozta, ott az előzetesen nyíltan kommunista elkötelezettségű „vezérkar” újra a maga oldalára tudta állítani ezeknek az erkölcsi-, és nemzettudat nélküli embereknek a nagy részét. A mai Magyarországon is ez a helyzet - hol és melyik, valóban minden tekintetben jogállami rendszerben valósulhat meg az, hogy egy nemzetet a saját (volt) fizikai és morális gyilkosai[3]vagy azok közvetlen leszármazottai, ideológiai örökösei, illetve mindezek kollaboránsai akár a legkisebb mértékben is irányíthassanak?! Ez a kérdés nem merül fel azokban, akik az elmúlt 15 (azóta már 24 – KG, 2014) évben lezajlott országgyűlési választások alkalmával immár másodszor (azóta sajnos már harmadszor – KG, 2014) adtak segédkezet kommunista utódpárt ismételt uralomra jutásához? Miért lehetséges az, hogy háborús bűntettekkel terhelt politikai rendszert magukénak valló, annak kiépítésében és fenntartásában aktívan részt vevő, azt korábban nyíltan is támogató egyének mindenben teljes szabadságot élvezhetnek? Miért lehetséges az, hogy belföldi és európai parlamenti választásokon ilyen múlttal rendelkezők egyáltalán indulhatnak, és mandátumot szerezhetnek? És miért megengedett az, hogy korábbi rablásaikat, rombolásaikat most, átfestett jelszavakkal, a legminimálisabb erkölcsi gátlás nélkül, lényegileg azonos módon, bár sok tekintetben még alattomosabban folytathatják? (Ezektől a tapasztalatok alapján mást várni mérhetetlen naivitásra vallana.)
 
„Ha Isten ránk tekint, (…) csak a sietve visszaállítandó független és magyar bíróság lehet illetékes a számonkérésben” – írta végrendeletében Mindszenty bíboros, a 20. század hitvalló magyar főpapja.[4] Az igazságot szolgáltató és elégtételt adó számonkérés mind a mai napig nem történt meg!
 
Mindez külső támogatottságuknak is köszönhető. Mindszenty bíboros számtalan megnyilatkozásában hívja fel a figyelmet a kommunizmusnak a még megmaradt szabad társadalmakat is fenyegető veszélyére. De ugyanúgy nem hagyja szó nélkül ezen szabad társadalmak, politikai rendszerek mulasztásait sem, melyek a kommunizmus térnyerését nagymértékben előmozdították. Emlékirataiban a bíboros így ír az 1956-os magyar szabadságharc elvesztésének külső okairól: „A Nyugat roppant vak is volt. A bolsevista betyárok – népek kiirtói – nemsokára királyi udvarokban kezdtek szalonképesek lenni. 1955-56 nagy ténye az, hogy amilyen mérvben megutálták a Vasfüggöny népei az orosz kommunista világot, oly fokban növekedett az elgyengült, lelkét lassan elvesztő Nyugat államaiban a Szovjet befolyása. Így a magyar szabadságharc két vesztese: az erkölcsileg lezüllött világkommunizmus és a tétlen, erejét vesztett Nyugat lett, az Egyesült Nemzetek Szövetségével az élen. Tengernyi magyar vér is folyt azért, hogy a Nyugat vakhályoga leváljon. De minden áldozat hiába volt.”[5]
 
Pongrátz Gergely, az 1956-os magyar szabadságharcban a budapesti Corvin-köz szabadságharcosainak parancsnoka, a következő két táviratot idézi könyvében, amelyek a Nyugat részéről közvetlenül járultak hozzá a szabadságharc vérbefojtásához: „Azonban, hogy a szovjet gőzhenger meginduljon, arról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton. Ezzel a távirattal biztosították a Szovjet kormányt arról, hogy: »Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.«”[6]
 
A második távirat szövege így hangzik: “Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”[7]
 
A következőkben Mindszenty József további két megnyilatkozásából olvashatunk részleteket, amelyek éles fénybe helyezik ennek az isten- és emberellenes rendszernek valódi mivoltát. Elsőként a Szovjetunióban a kommunizmus uralomra jutásakor végbemenő, minden képzeletet felülmúló terrorba nyerhetünk betekintést Az édesanya című könyvből.
 
„Ha a szülők nem bolseviki szellemben nevelnek, az állam elválasztja őket, és a gyermek pedig menhelyre kerül. Az új magán- és büntetőjogi kódex kifejezetten a családi élet lerontására törekszik Az itt megtámadott vallás, tekintély, szülői szeretet megölése a családi élet halála.”[8]
 
„Moszkvában a Vörös-téren leleplezték – mint a világsajtó hozta – a 14 éves Pavlik Moroszovnak, a »Szovjetunió hősének« a szobrát. Agyonlövette édesanyját, akit feljelentett, mivel a szovjet rendelete ellenében titokban eladott egy zsák gabonát, hogy neki, a fiának enni adhasson. Ezt tették meg »hősnek«. Ez a húszéves világnézeti és erkölcsi átalakítás eredménye.”[9]
 
„De Sztálinnak az esete festi a legkifejezőbben az állapotokat. Sztálin 78 éves anyja, bár 20 éve ilyesmit nem tett, húsvétkor Tiflisben bement a templomba. Nagy volt a rémület; az ájtatoskodók kémnek tartották, ezért elhagyták a templomot, és nem akartak imádkozni. A látogatás komoly volt, ezer rubelt is csúsztatott a perselybe. A GPU jelentette a botrányt a diktátornak, aki távolabbi vidékre vitette anyját, hogy templomlátogatása ne okozzon megütközést. Oroszországban kiirtották az ellenzéket, (…) behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások felett, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain egy fej, a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle, és ő állandósítja a vérfolyamot (…) Egy nép hangtalan átka övezi. Eltette láb alól legközelebbi munkatársait is. Az anya eleinte nem látta a bűnöket, csak szerette a gyűlölet fiát, az ő fiát és dacolt a mások, milliók dühével. Az édesanya sokáig kitart gyermeke mellett szerelmével. De most már elpattant az anyai szeretet sokat bíró húrja is. Imádkozott, a fiú ellen az Úrhoz fellebbezett. Fiú és erény közt az erényt választotta. Útjával megtagadta a fiát, akinek ellenforradalmára lett. Vörös, pokolian-vörösen izzó fiának fehér édesanyja. A lelke is mily fehér ebben a húsvéti imában, ha szörnyeteget szült is. A diktátor rettenetesen felsült ország, világ előtt az elveivel; emiatt beletiport az anyjába. Száműztek egy öreg édesanyát. Oroszország jelképe ez. Sztálin (…) belerúgott a megölt eszménybe. Ez volt Sztálin és anyja világraszóló párviadala.”[10]
 
A következő idézet Mindszenty bíboros 1973-as kanadai körútján elhangzott beszédjéből való, amelyben a kommunizmus lényegét foglalja össze tömören. „Ragadozó farkasok járnak körül a világon, vagy annak egyik részén. Sajnos, az Úr Jézus példabeszéde szerint farkasok járogatnak a bárányirhában. Vagy elveszik az irhát a báránytól, vagy a bárány is odakölcsönzi a farkasoknak a saját bőrét, hogy megtéveszthessék a világot. Két világ csap össze immár fél-, még inkább negyed százada. Ismeritek mindkettőt hallomásból, sajtóból. Nehogy azt gondoljátok, hogy itt is középütt az igazság. Az egyik oldal teljes hazugság! Én hirdetem azt, amit tapasztaltam, és amire a püspökszentelésben kötelezett az Egyház: »Ne mondd a sötétet fénynek, a valótlant igazságnak«.
 
Az I. világháború után a nagyhatalmak elvették Szent István földjének 68%-át, meghagyták 32%-át, 1/3-nál is kevesebbet, a vádlott meghallgatása nélkül. A II. világháborúba a Sztálin-szövetséges Hitler hajszolta bele az országot. A szintén Sztálin-szövetséges hatalmak odaajándékozták a 32%-os csonkot is a nemzetiség-irtó Sztálinnak, akinél mi is nemzetiség lettünk. Sztálin istentelen, feleséggyilkos. Mi keresztények vagyunk. Hogyan jöttek az oroszok? Volt 3 püspökhalál, 53 katolikus paphalál. A részeg és szifiliszes kirgiz »felszabadítók« megerőszakoltak fegyveresen 1 millió körüli nőt. Sztálin idetelepítettjei hadat üzentek Istennek, Egyháznak, a magyar történelemnek. Alakoskodva vallásszabadságot és emberi jogokat iktattak törvénybe. A választáson az orosz hadsereg támogatásával, választási visszaéléseik ellenére is nálunk kapták a legkisebb szavazatot, az új európai gyarmaton. A nemzetgyűlés, az abszolút többségi párt vezérei gyengék voltak. Az ország népe viszont nyelvre, vallásra való tekintet nélkül szembeszállt a rendszerrel. Orosz és rendőri terrorral elrabolták a katolikus hitvallásos iskolát, megszüntették az iskolai heti 2 órás hitoktatást, a közös vasárnapi templomba járást.
 
A kommunizmus nemcsak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet; vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, apostoli hitvallás ellen, Tízparancs és erkölcs ellen. Gyilkol, rabol, zsúfolja a börtönöket, a szibériai munkatáborokat. Lezülleszti az egyént, tönkreteszi a családot, csordává teszi a tömeget. Amely pillanatban valaki kommunista, abban a pillanatban megszűnt keresztény lenni. A keresztény Krisztushívő, a kommunista megtagadja az érte meghalt és föltámadt Jézus Krisztust, nem 30 ezüstért, csak egy csalásért. Hite az istentelenség, erkölcse az erkölcstelenség. Ismerem a világtörténelmet. A történelem legkegyetlenebb rendszere ez. Ezt megírtam már 1942-ben, a könyvet elkobozták, elégették, a szerzője sorsát ismeritek. Kétszer voltam kommunista börtönben, de ha kell, megyek harmadszor is.
 
Kedves Híveim, az igazság jegyében üljük a Szent István 1000 évet. Legyetek hűek Szent István hitéhez és magyarságához magatokban és gyermekeitekben.”[11]
 
Befejezésként álljon itt Mindszenty bíborosnak a kommunista rendszerhez, illetőleg kommunista személyekhez való viszonyáról a torontói sajtókonferencián elhangzott nyilatkozata. A sajtókonferencián többek között az alábbi kérdést intézték hozzá: „Eminenciád úgy 1956-ban kiszabadulás után, mint most, Magyarországról való kijövetele után kijelentette, hogy megbocsát minden ellenségének. Ez vonatkozik a kommunistákra is?” Mindszenty válasza a következő volt: „Igen, minden ellenségemnek megbocsátok, de ez nem jelenti, hogy életem utolsó percéig ne harcoljak a kommunista rendszer ellen, a nemzetemet és a kereszténységet elnyomó zsarnokság ellen. Az ellenségeimnek személy szerint megbocsátok, - de a kommunista rendszernek soha!”[12] Krajsovszky Gábor
 
 
A 2002-es országgyűlési választások elé /2002/
 
Értesülések szerint a napokban kezdték meg a tárgyalásokat az országgyűlési választások időpontjának kijelöléséről. Az időpontok mára már megvannak. A választásokon kommunista, egyéb baloldali és liberális pártok is indulnak. A kommunista és azzal kollaboráló pártok egy nemzetgyilkos rezsim igazságszolgáltatás nélkül itt maradt elemei. Akik a múlt rendszer haszonélvezői voltak, azok ma ugyanúgy, gátlástalanul végzik a szabadrablásaikat, akárcsak az akkori érában. Ezt ma egy tollvonással meg lehetne állítani! Ehhez viszont megfelelő, tiszta gondolkodású szavazótáborra volna szükség. Ugyanis, az akkori rendszer még élő emberei mind elmennek majd szavazni, a saját irányvonalukra. Ha minden, magát kereszténynek valló, szavazóképes ember elmenne szavazni és tisztességesen (tehát nem a baloldalra) szavazna, akkor sokkal kevésbé kellene tartani a jövőtől. Mostanában egyre hevesebben és gátlástalanabbul erősödik fel az a mérhetetlenül hazug és ígérgető hang, amelyik már 40 év alatt megmutatta, hogy mire képes. “Hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon” – és ma ugyanezt teszik, mert sajnos tehetik! Egy jogilag valóban minden tekintetben tiszta államrendben volt nemzetgyilkosoknak, verőlegényeknek, pufajkásoknak, azok leszármazottainak, vagy akár peremtámogatóknak semmi keresnivalójuk nincs még a legkisebb mértékű irányításban sem! A gonoszságnak soha nem lehet jogos a térnyerése, semmiféle eltorzított demokrácia-fogalom fedőneve alatt sem. Aki ma – ráadásul ennyire harsány hanggal – felvállalja azt, hogy kommunista, az az előzményeket is felvállalja. De miért is tenne másképp? A magyar mondás itt is áll: kutyából nem lesz szalonna. Éppen ezért szükséges a figyelmet erőteljesen ráirányítani arra, hogy ne legyenek hiszékenyek és felelőtlenek a mai keresztények: a választások alkalmával menjenek el szavazni a keresztény és nemzeti alapokon álló pártokra. Ezek pedig nem a baloldali, kommunista, vagy liberális pártok! Éppen ezért, a szavazás nem kényelmi, hanem súlyos lelkiismereti kérdés! A fölényes, ellenoldalról történő megnyilatkozások tartalma semmibe veszi a jelenlegi Kormány eredményeit; mintha azok nem is léteznének.
 
Ezeknek az elemeknek semmiféle morális alapjuk nincsen a legkisebb mértékű kritikához, vagy irányításhoz sem. Sajnos, hogy a jogi alapjuk megmaradt, a számonkérések és büntetések gyakorlatilag teljes mértékű elmaradásával együtt.
 
1994-ben a szavazók “jól” eldöntötték a kérdést: az eredmény egy nagy lebőgés volt mind magyarság, mind kereszténység terén! A “keresztények” közönye és távolmaradása meghozta az eredményt! Konkrét tájékoztatásra van szükség (az 1998-as választás is hozhatott volna sokkal egyértelműbb eredményt), mert rengeteg a magát ugyan kereszténynek valló, de igen közönyös és naiv ember. Most már korántsem az a helyzet, mint a II. világháború utáni magyarországi választásoknál, amikor minden, magát magyarnak valló ember pontosan tudta a kötelességét.
 
Miért kellett akkora problémát és sajtóvisszhangot csinálni az ellenzék (baloldal) részéről abból, hogyha egy püspök (Gyulai Endre püspök úr kijelentése) megnevez egy egyházellenes irányzatot (még csak pártot sem említett)? És ha megnevezné a pártokat? Miért ne tehetné? Talán nem volna joga hozzá? Egyenesen kötelező lenne! (E kérdést illetően gondoljunk csak XI. Pius, vagy XII. Pius pápák, valamint Ottaviani bíboros bátor kiállására – sajnos, a veszély, amely ellen ők is felléptek, ma sem kisebb, csak más formában jelentkezik.) A töménytelen rágalmazás és ócsárlás kapcsán (beleértve az elmúlt évtizedeket is) ők is (azaz a „baloldal”) mindig néven nevezték (és nevezik) a kereszténységet, az igaz magyarságot!
 
Ezért is volt nagyon hasznos a 4 évvel ezelőtti (1998-ban), a Keresztény Életben megjelent pártlista, kapcsolva azzal, hogy melyikre lehet, és melyikre nem lehet szavazni keresztény embernek. Egy ilyen jól időzített, kellő egyértelműséggel és határozottsággal a katolikus sajtó bármely fórumán megjelenő cikk egészen biztos, hogy sokat segítene a mostani választások kimenetelében is. Ha pedig azzal vádolnának minket, hogy részünk volt a választások eredményének befolyásolásában, arra igazán csak büszkék lehetnénk (mint ahogyan 1998-ban a bukott, pufajkás miniszterelnök mondta, hogy őszerinte a papoknak nagy szerepe volt a megbuktatásában). Mi miért nem védhetjük értékeinket, az egyetemes értékeket, amelyeket le akarnak rombolni? Kötelességünk védeni!
 
Ha most irányt veszítene az ország, akkor ennek beláthatatlan és helyrehozhatatlan kárát látnánk. Egy, a 4 évvel ezelőttihez hasonló, tiszta és világos eligazítás a katolikus írott médiákban országos szinten is sokakat megmozgathatna.
 
Krajsovszky Gábor
 

 

   
 
[1] Nemzeti Újság 2006 Böjtelő hava
 
 
 
[2] A kommunizmus fekete könyve. Nagyvilág Kiadó
 
 
 
[3] Mészáros Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában. Mindszenty József titkárának napi jegyzetei (1972-1975). Lámpás Kiadó, Abaliget, 2000. 161.
 
 
 
[4] Füzér Julián: Szentnek kiáltjuk! Katolikus Magyarok Vasárnapja, Youngstown, Ohio, USA, 1987. 77.
 
 
 
[5] Mindszenty József: Emlékirataim. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 448.
 
 
 
[6] Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének emlékiratai (Wietness to History) 413. In: Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956. 20.
 
 
 
[7] Brian McCauley, Hungary and Suez 1956. Journal of Contemporary History, 1981, 16, 777-800. In: Pongrátz Gergely: Corvin köz - 1956. 21.
 
 
 
[8] Mindszenty-Pehm József: Az édesanya II. Zalaegerszeg, 1942. 19.
 
 
 
[9] Reichpost 9. Nov. 1929; 10. Apr. 1930. In: Mindszenty-Pehm József: Az édesanya II. Zalaegerszeg, 1942. 21.
 
 
 
[10] Mindszenty-Pehm József: Az édesanya II. Zalaegerszeg, 1942.22-23.
 
 
 
[11] Kommunizmus és kereszténység. Mindszenty József: Hirdettem az Igét. 226-227.
 
 
 
[12] Mindszenty József: “Életem utolsó percéig harcolok”. Sajtókonferencia Torontó, 1974. szeptember 21. Magyar Élet, 1973. október 6. In: Mindszenty József: Szentbeszédek III. Vasárnapi Levél, Wien, 1973. (11/12), 50-53.


 
 
katolikus.info
c/o Magyar Nemzetőrség, németországi parancsnokság
Ficsor László nemzetőr mérnök-ezredes, németországi parancsnok

Neuer Wall 2
D-47441 Moers
Észak-Rajna-Vesztfália, Németország
Vissza a tartalomhoz